Az egyik legjobb barátnőmnek a világon :
" Néha be kell érni azzal ami van. El kell engednünk bizonyos személyeket az életünkből, tovább kell lépnünk. Nem a régi beszélgetéseket, naplót kell olvasni, hanem kezdeni kell egy új fejezetet amibe az Ő neve nincsen többé benne, csak azoké akik megérdemlik, hogy ott legyenek. Nem érdemes olyas valakire pazarolni az időnket, aki nem becsül meg, semmibe néz. Ébresztő! Hisz sokkal jobbat is érdemelsz! Fogsz találkozni valakivel egyszer az életed során, akinek nem csak picsaruhába fogsz tetszeni és magassarkúba, hanem melegítőbe is. Akit nem fog érdekelni a súlyod, hogy 2 kg-al nehezebb vagy könnyebb vagy. Lefogja szarni a kis szépséghibáidat. Tökéletesnek fog látni, mert az is vagy! De a legfontosabb : sokkal jobban fog szeretni téged, mint ahogy Ő szeretett! És akkor majd végül rájössz, hogy mekkora egy idióta voltál, hogy foglalkoztál Vele és tönkretetted magad Miatta, miközbe Ő végig meg se érdemelte ezt!" 

" Talán sose fogod elmondani nekem, hogy miért történt így, ahogy történt.. Talán sose fogom megérteni, hogy miért nem voltam neked elég... Talán sose leszek már veled, mint ahogy eddig sem... Talán túl kevés vagy nekem... Talán másra van szükségem... Talán másra van szükséged... Talán sose szerettél... Talán ezekre a kérdésekre már sose kapok választ. De tudod mit?! Nem fogok a bábod lenni SOHA TÖBBÉ! Nem fogok csak neked megfelelni! Nem leszek csak veled! És tudod, hogy miért?! Mert rájöttem, hogy te kevesebb vagy, mint amit én érdemlek! " :) 

" Még mindig RÓLUNK beszélnek, miközbe a MI már rég nem is létezik... " 

szeretlek!

" A veled töltött idő ráébresztett arra, mi hiányzott eddig az életemből. Minél többet vagyunk együtt, annál inkább Veled képzelem el a jövőt. Ezt korábban senkivel kapcsolatba se éreztem! Sőt, lehet, hogy nem is fogom. Mielőtt megismertelek SOHA nem voltam szerelmes! Bolond lennék, ha nem küzdenék Érted! " 

" Eldobtad őt. Eldobtad azt a lányt, aki bármit és mindent megtett volna érted. Eldobtad azt a lányt, aki mindenét neked adta és bízott benned. Eldobtad azt a lányt, aki elküldött magától mindenki mást, mert bebeszélte magának, hogy nem bízhat bennük. Eldobtad azt a lányt, aki az egész világot Benned látta. Eldobtad azt a lányt, aki keresztül ment a poklok poklán, hogy veled lehessen. Eldobtad azt a lányt, aki hajlandó volt várni, ameddig csak kellett, csak hogy a tiednek hívhassa magát. Eldobtad azt a lányt, aki még mindig akart téged, miközben Te semmiként kezelted. Eldobtad azt a lányt, aki aki hónapokat töltött reménykedve, hogy ti ketten végül együtt lesztek. Eldobtad azt a lányt, aki sokáig fent maradt, azon izgulva, hogy vajon jól vagy e. Eldobtad azt a lányt, aki továbbra is annyi mindent megtett Érted, még ha tudta is, hogy semmit nem kap cserébe. Eldobtad azt a lányt, aki nem hallgatott azokra, akik rosszat mondtak Rólad. Eldobtad azt a lányt, aki a világon bármit megtett volna Érted. Eldobtad Őt. És tudod mit? Most elveszítetted."

"- Miért csinálod mindig ezt velem?

- Micsodát?

- Egy hétig nem beszélünk. Aztán hirtelen írsz, mintha semmi sem történt volna. Eléred, hogy reménykedjek, aztán az orromnál fogva vezetsz. Mert tudod, hogy nem számít, mennyi ideig nem veszel rólam tudomást, mindig itt fogok várni rád."

" - Hiányzik?

- Nem tudom.

- Ezt nem lehet nem tudni.

- Pedig nem olyan egyszerű. Amikor olyan helyen vagyok, ahol régen együtt voltunk vagy elsétálok a bolt mellett, ahová együtt járunk vásárolni vagy ha meghallgatok egy zenét, amit még Ő mutatott,a gyomrom rögvest görcsbe rándul. Eszembe jutnak a boldog emlékek, a boldog reggelek, a soha ki nem hunyó láng, amikor megcsókolt. Ilyenkor hiányzik. De, ha arra gondolok, mennyit sírtam, hányszor álltam értetlenül egy egy vita előtt, hogy mindig bennem volt a hiba, ő sohasem tévedett, akkor csak annyit mondok : jobb ez így. Szóval nemtudom. Nagyon nehéz.

- És mi történik ha meglátod?

- Tudod, magam köré építettem egy falat, hogy semmikép se tudjon ártani nekem. De, amikor meglátom az addig felhúzott védőfal összedől. Onnantól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba, a nehéz lélegzetvétel és a ' mi lett volna ha ' kérdések sorozata.

- Akkor ne mond, hogy nem tudod eldönteni, hogy hiányzik e.

- Igazad van, hiányzik. Minden mozdulata, a szavai, az érintései. De legfőképp az a tudat, hogy amikor Ő velem volt, érdemes volt felkelnem."

" Nem fogjuk egymást keresni, mert valahányszor a te számod hívnám, ott lesz bennem a dac, hogyha nem hiányzom, miért keresselek. Te sem fogsz hívni, már nem lesz jelentősége a nevemnek a telefonodban... ott leszünk egymás múltjában, nézzük majd az ajtót, de nem fogjuk újra kinyitni. Nincs miért, ebből nem lesz happy end, szerelem sem, semmi... nem vagy benne a tegnapjaimban, a holnapjaimban, mert nem akarom, hogy benne legyél...!"

" NÉHA MÁR KÉSŐ FELKERESNI!
- Beszélnünk kell.

- BESZÉLNÜNK KELL? Oké. Beszéljünk. Beszéljünk arról, hogyan mondtad azt, hogy szeretsz, mielőtt kisétáltál az életemből. Vagy arról, hogyan hazudtál a szemembe. Vagy arról, hogyan fordítottál hátat nekem, amikor a legnagyobb szükségem volt rád. Mi történt az "Örökké"-vel? Elegem van abból, hogy így kezeltél. És te beszélni akarsz? Nos, lehet én nem. Néha jobb, ha a szavak kimondatlanok maradnak."

" Egyszer majd Te leszel az én helyembe. Fájni fog... Ezt garantálhatom... Nem lesz halálos, de azt kívánod bárcsak megölne a kín. Ha ez megtörténik, szeretném első sorból nézni. Nem foglak sajnálni. Még csak nem is nevetlek ki. Egyszerűen csak nézem ahogy arra vársz, hogy valaki betapassza az űrt a szíveden, amit egy olyan lány okozott, mint amilyen srác Te vagy. Nem fogok beléd rúgni, de a szemem se fogom rebbenni, mikor valaki rád veti a végső csapást. Nem gyűlöllek. Egyáltalán nem. Sőt. Akármit is tettél velem, még mindig ugyanúgy szeretlek. Minden emiatt az érzés miatt van. Arról amit tettél velem, nem akarok többé beszélni. Nem akarok rád gondolni, ezért kérlek, ne keress többé, ne játssz velem, ne mosolyogj rám, ne mond, hogy szeretsz. Nem akarok mást, csak elzárni a szívem egy kis zugába és elfelejteni, hogy valaha is léteztél..."

" Bár sose tetszettél volna meg. Bár sose pazaroltam volna arra az időmet, hogy veled beszélgetek, vagy rád gondolok. Bár sose aggódtam volna, és sose érdekelt volna, hogy mennyire figyelmen kívül hagysz. Bár sose izgultam volna ennyire, amikor éreztetted velem, hogy különleges vagyok. Bár sose hittem volna el a szavaidat. Bár sose lettek volna reményeim feléd. Bár sose próbálkoztam volna, úgy hogy tudom, hogy ugyanazokon dolgokon fogok keresztül menni. Mert a végén az egyetlen akinek fájni fog, az én vagyok. "

" Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy már nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebeket kapott, de majd begyógyul, és akkor újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem."

" Azt mondják, a mosoly nem kerül semmibe annak, aki adja, de mégis értékes annak, aki kapja. Én meg azt mondom,hogy ha beintek az is ingyen van, viszont személyesebb és őszintébb is!" :)

" Amíg ezerszer erősebb vagyok, mint aminek látszom; míg százszor okosabb vagyok, mint aminek néhányan gondolnak ; amíg tízszer annyi igaz barátom van, mint másoknak ; amíg pont annyinak tartom magam, mint amennyit érek ; míg feleannyit vagyok rosszkedvű, mint amit mások vélnek ; amíg töredékéhez volt közöm azokhoz, akikkel hírbe hoztak, s amíg végtelen ideig tudok nevetni magamon, addig minden tökéletesen rendben van! "