" - Hiányzik?
- Nem tudom.
- Ezt nem lehet nem tudni.
- Pedig nem olyan egyszerű. Amikor olyan helyen vagyok, ahol régen együtt voltunk vagy elsétálok a bolt mellett, ahová együtt járunk vásárolni vagy ha meghallgatok egy zenét, amit még Ő mutatott,a gyomrom rögvest görcsbe rándul. Eszembe jutnak a boldog emlékek, a boldog reggelek, a soha ki nem hunyó láng, amikor megcsókolt. Ilyenkor hiányzik. De, ha arra gondolok, mennyit sírtam, hányszor álltam értetlenül egy egy vita előtt, hogy mindig bennem volt a hiba, ő sohasem tévedett, akkor csak annyit mondok : jobb ez így. Szóval nemtudom. Nagyon nehéz.
- És mi történik ha meglátod?
- Tudod, magam köré építettem egy falat, hogy semmikép se tudjon ártani nekem. De, amikor meglátom az addig felhúzott védőfal összedől. Onnantól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba, a nehéz lélegzetvétel és a ' mi lett volna ha ' kérdések sorozata.
- Akkor ne mond, hogy nem tudod eldönteni, hogy hiányzik e.
- Igazad van, hiányzik. Minden mozdulata, a szavai, az érintései. De legfőképp az a tudat, hogy amikor Ő velem volt, érdemes volt felkelnem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése