Beletörődni valamibe és elfogadni valamit, az nem ugyanaz.

 

Ne vegyél senkit biztosnak, csak azért, mert tudod, hogy akárhányszor ellököd magadtól, ő futva visszajönne hozzád. Mert egy nap majd nem fog. 

 

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy feladd az eddigi életedet és újrakezd. Egyszer mindenki eljut arra a pontra, hogy besokall és úgy érzi, hogy elég volt. Ehhez bőven elég egy rosszul elejtett mondat, egy se veled se nélküled kapcsolat, vagy csak egy hatalmas pofon, attól, akitől nem várnád. Mindenkit megváltoztat az élet, csak nem mindegy, hogy hogyan. Nem mindegy, hogy benne ragadsz vagy továbblépsz. 

 

Tudod mit? Ne akard mindenkivel jól érezni magad. Nem kell. Nincs szükséged képmutatásra. Akivel nem tudsz azonosulni, azzal nem tudsz, és kész, ne is őrlődj rajta. Ne erőltesd, majd ahol jól kell érezned magad, ott jól fogod. Ahol figyelnek rád, ott te is figyelsz másokra. Ahol ragyognod kell, ott ragyogni fogsz. Ennyire egyszerű ez. De amíg vannak emberek, akik mellett önfeledten kiléphetsz magadból, na addig nem kell aggódnod. 

 

Ne az kelljen, aki betoppan majd hirtelen őrülten szeret, hanem az, aki nem tud és nem is tudott élni nélküled, hiszen utóbbi minden mosolyodtól erősebbnek érzi magát, az, aki meg őrülten szeret, valami olyanhoz ragaszkodik betegesen, amit most lát. Valamit, ami felcsillan előtte, de lehet, hogy egy év múlva már sehol sem lesz. Meglátja a csatáidat, és elsétál, hiszen mást képzelt. Vágyj arra, aki ismer. Aki látja azt, aki vagy. Azt, aki nem törődik az álcáiddal, aki könnyen átsiklik rajtuk, mert tudja, hogy nincs jelentőségük, és az ami vagy, valójában mögötte van. Ne vessz el a lángokban. A lángok jönnek, fellobbannak, de van, hogy fényük nem tart túl sokáig, vagy hirtelen kialszik. Vágyj valamire, ami tölt egy életen át. Valakire, akitől többnek érzed magad, hiszen a szerelem elmúlik, de a teljesség, amit a másik miatt érzel... az bizony örökké megmarad. 

 

Lenne egy kérésem. Elindultam egy modellversenyen és arra kéne likeokat gyűjtenem. Nagyon fontos lenne, hogy minél többen likeoljátok, illetve osszátok meg facebookon. :)
A következőket kell csinálni : Katt a linkre - likeold az oldalt, majd engem is. ( Glória Fodrászat - Lőrincz Ferenc néven van fent a képem )
 https://apps.facebook.com/nails_and_fac/
Előre is köszönöm szépen! :))

Ne légy túl kemény magadhoz, épp elég ember van, aki az akar lenni veled. Szeresd magad, és legyél büszke mindenre, amit teszel. Még ha hibázol is, azt jelenti, próbálod.

 

/saját kép! /

Hitted volna, hogy lehet embert ennyire szeretni? Én sem! De itt az élő példa rá, hogy ez mégis lehetséges. A mindenem vagy és ez nem átvitt értelemben értendő. Tényleg a mindenem vagy. Olyan vagy számomra, mint a drog, ha nem vagy velem csak szenvedek, nem tudok magammal mit kezdeni. De amikor együtt vagyunk megszűnik minden, az egész világ. Csak Te és Én vagyunk. De miket is beszélek, itt nincs Te meg Én. Csak Mi vagyunk. 

 

Mindig amikor megbízok valakiben, megmutatják, hogy miért nem kellett volna... 

 

- Mit érzel amikor a közeledbe van?
- Reményt...

 

Az a szomorú igazság, hogy a hozzánk közel állók képesek a legnagyobb fájdalmat okozni nekünk. 

 

"Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz ; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz ; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz ; ha nyerek, jó, ha veszítek, kétségbeejtően rossz - így élünk. És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek a legnagyobb hiánycikk manapság. Az élet művésze nem engedi meg, hogy a lelke a külvilágtól függjön. Sőt, azt mondja, hogy maga a függés eleve azt jelenti, hogy rab vagy, és szükségszerűen boldogtalan, mert mások döntenek a lelkiállapotodról, s maga a rabság szüntelen szorongást okoz. Ha süt a nap, ha kibomlik a virág, ha jól mennek a dolgaid és szeretnek, azt kérded : meddig? És tudod, hogy nem marad így, és a jó közérzeted megmérgezi a vesztéstől való szüntelen félelem. Igyekezz átvarázsolni minden órádat! Belülről. Tudd, hogy magától az élet sohasem szép. Széppé kell formálni, meg kell csinálni. Mint gazosból egy szép kertet, vagy a halálos csendből és a hangok bántó zűrzavarából a szép dalt és a zenét : teremteni. Úgy kell megcsinálni, hogy szép legyen és örömteli. Hogyan? Mivel? Lelked hatalmával. Nagy pillanat, amikor ráébredsz majd, hogy mindent te teszel, minden belőled jön. Élő forrás van benned. És ez működik, szüntelenül. Esőben, hóban, vigasztalatlan időben is pompásan érezheted magad, és derűt varázsolhatsz magadban, másokban saját lelked hatalmánál fogva. Egyszer rájössz majd, hogy a saját Napod van. Ez adja az életed, az erődet, de örömödet, a kedvedet és a bizakodásodat is. Az énünk akkor lesz külvilágfüggő, ha a saját Napunk nem süt. Pontosabban amikor nem érezzük magunkban, hogy ragyog, hogy melegít, világít - ezt az állapotot hívják depressziónak. Ilyenkor lelkünk sötét felhőiben járunk. És azért imádkozunk, hogy süssön fel a Nap." 
Müller Péter. 

 

Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember. 

 

Észre veszem mikor valaki egy idő után már nem keres. Észre veszem, hogy valaki máshogy beszél hozzám. Észre veszem, hogy kevés embert érdekel mi van velem. Észre veszem, hogy az akiben bíztam milyen könnyen hátat fordított nekem. Én észre veszek mindent, de senki nem veszi észre, hogy ezek a kis dolgok mennyire fájnak. 

 

Szerelmesnek lenni valakibe, aki még azt sem tudja, hogy létezel, nem a legrosszabb dolog a világon. Ami azt illeti, épp ellenkezőleg. Olyan, amikor az ember bead egy dolgozatot, ami tutira egyes, de egy ideig nem javítják ki - az a fajta nyugalom, amikor még nem utasítottak vissza, de tudod, hogy hamarosan befog következni. 

 

Tudod mit? Megbocsájtok neked. Megbocsájtok a kis barátodnak, megbocsájtok mindenkinek... De attól még szar emberek vagytok. 

 

Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed : azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe, és szebbé teszik azt. Értük élünk, azokért a percekért, amikor valami megmozdul. Olyankor minden más. Nem csak elhiszed, hogy vannak csodák, hanem be is bizonyosodik, hogy léteznek. Amikor a Véletlen egyetlen pillanatba találkozik a Sorssal képes teljesen megváltoztatni és felülírni az életed. És van, hogy a másikét is.

 

Valld be, hogy igenis rosszul esik és érdekel, hogy nem foglalkozik veled...

 

Tulajdonképpen már az elején megmondtuk, hogy az egyikünknek fájni fog..

 

Megpróbáltam továbblépni. Korábban se mindig sikerült... Kapaszkodtam a múltba. Visszanéztem.. úgy akartam felejteni, hogy közben folyton emlékeztem. Micsoda hülyeség... így aztán leragadtam. Két dolog közt őrlődöm, megbocsátás nélkül. Nincs előrelépés megbocsátás nélkül. Nem várok csodákat, csak ami szembejön vagy nem. Sok mindent kell tisztáznom, de ez nem csak rajtam múlik, rajtad is. 

 

Valójában sohasem mondunk egymásnak búcsút. Mindig ott marad valami, egy pillanat, ami még visszajöhet. Megérkezhet újra, bekopoghat akár kérdés nélkül. Ugyanis az élet tartogat meglepetéseket. Az, aki tegnap még nem volt az életed része, ma már az, a másik, aki meg rég elveszett, bármikor előkerülhet. Vannak szálak, amikről azt hiszed, már lezárultak, közbe meg nem. 

 

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát : ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja : ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg meg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk. 

 

I don't need anybody in my life who doesn't wanna be there. 

 

Azért fényképezünk, mert nem tudunk beletörődni, hogy minden elmúlik, hogy lehetetlen megismételni egy már átélt pillanatot.