Dalcsi

"Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz ; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz ; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz ; ha nyerek, jó, ha veszítek, kétségbeejtően rossz - így élünk. És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek a legnagyobb hiánycikk manapság. Az élet művésze nem engedi meg, hogy a lelke a külvilágtól függjön. Sőt, azt mondja, hogy maga a függés eleve azt jelenti, hogy rab vagy, és szükségszerűen boldogtalan, mert mások döntenek a lelkiállapotodról, s maga a rabság szüntelen szorongást okoz. Ha süt a nap, ha kibomlik a virág, ha jól mennek a dolgaid és szeretnek, azt kérded : meddig? És tudod, hogy nem marad így, és a jó közérzeted megmérgezi a vesztéstől való szüntelen félelem. Igyekezz átvarázsolni minden órádat! Belülről. Tudd, hogy magától az élet sohasem szép. Széppé kell formálni, meg kell csinálni. Mint gazosból egy szép kertet, vagy a halálos csendből és a hangok bántó zűrzavarából a szép dalt és a zenét : teremteni. Úgy kell megcsinálni, hogy szép legyen és örömteli. Hogyan? Mivel? Lelked hatalmával. Nagy pillanat, amikor ráébredsz majd, hogy mindent te teszel, minden belőled jön. Élő forrás van benned. És ez működik, szüntelenül. Esőben, hóban, vigasztalatlan időben is pompásan érezheted magad, és derűt varázsolhatsz magadban, másokban saját lelked hatalmánál fogva. Egyszer rájössz majd, hogy a saját Napod van. Ez adja az életed, az erődet, de örömödet, a kedvedet és a bizakodásodat is. Az énünk akkor lesz külvilágfüggő, ha a saját Napunk nem süt. Pontosabban amikor nem érezzük magunkban, hogy ragyog, hogy melegít, világít - ezt az állapotot hívják depressziónak. Ilyenkor lelkünk sötét felhőiben járunk. És azért imádkozunk, hogy süssön fel a Nap." 
Müller Péter.